Gondolataim…

Mivel is lehetne most újra kezdeni az írást? Emlékezéssel!

“Nem kell alkalmazkodnom a körülményekhez – de nem is szabad! Író vagyok, a szellem embere. (…) Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon. A kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát. Megóvni egy jobb idő számára az emberiesség megvetett eszméit, a szellem és szabadság tiszteletét. Ezek a nemzet igazi szentségei.”

Az viszont természetes, hogy az ő őszinte és tiszta szavai további gondolatokat ébresztenek az emberekben. Bennem is. Nagyon sokat vívódtam mostanában az íráson és azon, hogy az írogató embernek mi is fontos és miért ír. Hosszú ideje írok, kisebb nagyobb megszakításokkal ifjúkorom óta. Egy idő után a kíváncsiság arra sarkalt, hogy az írás szakmai részébe is belekóstoljak, tanuljak írni. Érdekes volt az is.

Sokat köszönhetek az írásnak. Kétségtelen tény, hogy pl. a munkanélküliség hosszú időszakán az írás segített át.

Korábban, ahogy mondani szokás a fióknak írtam. Ezen kívül csak néha jelent meg itt ott néhány írásom. Az internethasználat, a  blogvilág komoly változást hozott. Az ember az eddig magának írt írásait feltehette egy virtuális közösségi térbe, ahol megmérettettek az írások. Jöttek a reakciók, a válaszok, az értékelések. Egy blogtéren belül gyorsan kialakult egy kisebb nagyobb kör, ahol egymás témáit megbeszéltük, megvitattuk. Virtuális blogbarátságok alakultak ki. Vártuk egymás írásait és számítottunk egymásra. 

Ez a körforgás, írok, olvasnak, olvasok viszont kialakított egy igényt. Egy idő után már azért volt jó írni, mert olvassák. Egy idő után észrevettem, hogy az írás öröme már kevés, akkor örülök igazán, ha olvassák, amit írok.

Valami különös megtorpanás történt a blogvilágban, mintha elment volna az embereknek a kedve az írástól, nem írnak, a megszűnt, jól működő, hangulatos blogterek helyett nem keresnek vagy nem alakítanak, mint korábban közösen másik  helyet. 

Mint már írtam itt a bemutatkozásomban a közelmúltban két hely is felbomlott, megszűnt, ahol írni szerettem. Keresem az új helyet, ahol van egy kis kölcsönös mozgás, ahol egy szívesen író amatőr újra olyan otthonra lel, ahol nem csak magunknak írunk, hanem a hozzászólások formájában, nem teljesen közvetlen módon, de kommunikálunk. 

Az írás belülről jön, van akinek muszáj írni. Az írás megkönnyebbülés, örömforrás, a hangosan gondolkozom formula írott variációja, formába öntése. Jól esik, hogy így lehetnek olyan gondolatok, amik megmaradnak, újragondolhatók.

Nyilván az igazi írók, akiknek papíralapon, könyvekben olvassák a gondolatait nem szorulnak már az olvasottság inspirációjára. Én sajnos úgy vagyok vele, hogy sokkal jobban tudok írni, ha tudom, hogy el fogják olvasni, ez inspirál, mert kíváncsi vagyok, megfognak e valakit a gondolataim. Ezért rossz érzés számomra, hogy hosszú hónapok óta a különböző látogatatlan blogjaimon szomorkodnak az írásaim.

Egy erről a helyről olvasott írás hatására úgy gondoltam, még megpróbálom itt is.